"Ezer rég múlt szép emlék,
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt!
Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt!
Sosincs válasz;
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám!
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság!
Égre festett bús képűt,
A Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország!
Hová tűnt az a kis csillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rég kihunyt már!
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság!
Ha ennyire fáj,
Miért hazudom?
Hogy nincs, ami bánt?!
S hogy megleszek nélküled is ezután!
Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz!
Miért hazudom,
Hogy szebb, ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám!
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj!"
Nos, mindenki mást átverhetek, de önmagamnak már nem tudok tovább hazudni......
De már nem olyan rossz, mint régen. Nincs fojtogató érzés, és a gyomrom sem rándul görcsbe. Csak van, és kész. Néha bizony a mosolyom csak álca, hogy ne legyenek felesleges kérdések. Ne szánj engem, nem kell együtt érezned sem. Egyszerűen hagyd, hogy túl lépjek rajta....EGYEDÜL!!!!
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt!
Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt!
Sosincs válasz;
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám!
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság!
Égre festett bús képűt,
A Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország!
Hová tűnt az a kis csillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rég kihunyt már!
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság!
Ha ennyire fáj,
Miért hazudom?
Hogy nincs, ami bánt?!
S hogy megleszek nélküled is ezután!
Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz!
Miért hazudom,
Hogy szebb, ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám!
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj!"
Nos, mindenki mást átverhetek, de önmagamnak már nem tudok tovább hazudni......
De már nem olyan rossz, mint régen. Nincs fojtogató érzés, és a gyomrom sem rándul görcsbe. Csak van, és kész. Néha bizony a mosolyom csak álca, hogy ne legyenek felesleges kérdések. Ne szánj engem, nem kell együtt érezned sem. Egyszerűen hagyd, hogy túl lépjek rajta....EGYEDÜL!!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése