Megtörtént újra. Ugyanaz. És ugyanaz a reakció is. Gyenge voltam. Megbántott. Ott rúgott, ahol a legjobban fájt. Csak nevetett rajtam, és gúnyolódott. Nem értette mi bajom. Ő nem érezte azt amit én. A múlt megismétli önmagát. Bántani akart, ahogy bántott 4 éve is. Az ember azt hinné a testvéreiben van némi együttérzés, de nem. Benne nincs. Ez bizonyított tény.
Hagytam, hogy ugyanazt tegye, amit régen. Összetörjek miatta. Teljesen. Nem tehetek róla. A könnyeim záporként hullottak a szemeimből, és nem volt esernyő, hogy a védelmébe húzódjak. Sikerült neki. Elérte, amit akart.
Nem a szavai bántottak, hanem a mögöttük lakozó valóság. Igaza van. Most már tudom. Napokon át kis történeteket kreáltam, hogy megvédjem magam az igazságtól. A valóságtól.......nem akartam, hogy újra megtörténjen az, amitől mindig is óvni próbáltam magam. De nem tudok hazudni önmagamnak sem. És ez fáj. Annál szörnyűbb érzés nincs a világon, amikor a képedbe ordítsák a legnagyobb vétkeidet....amelyeket már rég megbántál.
Ugyanaz, mégis más. Régen hagytam, hogy a pánik, és a rettegés kitöltse lényem. Menekültem. Elzárkóztam a világ elől. De most....csak néhány hosszú percig tartott. És hirtelen véget ért. Nem érzem rosszul magam. Sőt, kifejezetten jól vagyok.
Furcsa, mert azt hittem ez már mindig így lesz. Sírok majd reggel, sírok majd este. Elbújok egy sötét helyre, és levegő után kapkodok majd. Felépítem magam köré a váram, és nem csinálok semmit....csak sajnálom önmagam. De kérem szépen, erről szó sincs! Nevetek a világra, és ő visszamosolyog rám! :)
Ezt benézted kis hugica, mert nem te nyertél. És te antibarack, ne hogy azt hidd már, hogy sokáig siratlak majd. Nem értek annyit, hogy lemondjak az élet apró örömeiről miattatok. Azért köszönöm nektek azt a néhány pofont. Végre észhez térített. De nyugi, nem fogjátok visszakapni, mert nem erősségem az agresszió. És amúgy is a konfliktusokat kommunikációval kell megoldani. Az erőszak sohasem megoldás. De ha én egyszer kinyitom a számat, hajajjj .....inkább ne akarjátok :) :)
Hagytam, hogy ugyanazt tegye, amit régen. Összetörjek miatta. Teljesen. Nem tehetek róla. A könnyeim záporként hullottak a szemeimből, és nem volt esernyő, hogy a védelmébe húzódjak. Sikerült neki. Elérte, amit akart.
Nem a szavai bántottak, hanem a mögöttük lakozó valóság. Igaza van. Most már tudom. Napokon át kis történeteket kreáltam, hogy megvédjem magam az igazságtól. A valóságtól.......nem akartam, hogy újra megtörténjen az, amitől mindig is óvni próbáltam magam. De nem tudok hazudni önmagamnak sem. És ez fáj. Annál szörnyűbb érzés nincs a világon, amikor a képedbe ordítsák a legnagyobb vétkeidet....amelyeket már rég megbántál.
Ugyanaz, mégis más. Régen hagytam, hogy a pánik, és a rettegés kitöltse lényem. Menekültem. Elzárkóztam a világ elől. De most....csak néhány hosszú percig tartott. És hirtelen véget ért. Nem érzem rosszul magam. Sőt, kifejezetten jól vagyok.
Furcsa, mert azt hittem ez már mindig így lesz. Sírok majd reggel, sírok majd este. Elbújok egy sötét helyre, és levegő után kapkodok majd. Felépítem magam köré a váram, és nem csinálok semmit....csak sajnálom önmagam. De kérem szépen, erről szó sincs! Nevetek a világra, és ő visszamosolyog rám! :)
Ezt benézted kis hugica, mert nem te nyertél. És te antibarack, ne hogy azt hidd már, hogy sokáig siratlak majd. Nem értek annyit, hogy lemondjak az élet apró örömeiről miattatok. Azért köszönöm nektek azt a néhány pofont. Végre észhez térített. De nyugi, nem fogjátok visszakapni, mert nem erősségem az agresszió. És amúgy is a konfliktusokat kommunikációval kell megoldani. Az erőszak sohasem megoldás. De ha én egyszer kinyitom a számat, hajajjj .....inkább ne akarjátok :) :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése