szárnyak nélkül.

Van az úgy, hogy rájössz dolgokra. Nem azért, mert már megint forog az agyadban az a bizonyos agykerék, csak egyszerűen megvilágosodsz. Belátod, hogy nagyon buta egy ember vagy, és mindig idiótaságokat művelsz. Akkora mazochista vagy, hogy téged még kitalálni sem lehet. Eltaszítod magadtól a számodra fontos embereket, mert állandóan csak menekülsz, és félsz. Magad sem tudod már, hogy mitől. Szánalmas vagy. És már csak te is röhögsz önmagadon. Változtatnod kell, és nem is kicsit. Ez ám a kihívás, kincsem! Fel kell kötnöd a nadrágszíjad, mert ez kemény menet lesz!  Nem agyalni a dolgokon, bármennyire is a szükségét érzed? Nem menekülni, amikor már az egyik lábad menetre kész? Nem rettegni a legnagyobb félelmeid tárgyaitól, amikor ott vannak a szemed előtt? Meg kell próbálnod, mert ez nem mehet így tovább. Sok sikert drágaságom, mert szükséged van rá!

Van az úgy, hogy túl kell lépned néhány paranoiádon, bármennyire is nehéznek tűnik... Őszintén? Kicsit már számomra is unalmas az, hogy állandóan menekülök, és félek mindentől. A fájdalomtól, a csalódástól, minden földi rossztól. De már megint túltettem önmagamon. Egyszerűen nem futottam el előle, hanem nyugodtan sétálok mellette. És tetszik ez a helyzet. A történet roppant egyszerű: vegyünk egy kicsit érzelmileg nyomorék lánykát, aki elzárja magát a boldogság apró foszlányaitól is. Aztán derült égből villámcsapásként megjelenik egy srác, aki bármily meglepő is, jó hatással van a lány kedélyállapotára. A főhősnőnk az elején még hozza a megszokott formáját, és szkeptikus, ahogyan mindig is. De kezdi belátni, mennyire buta is ő, és csak sodródik tovább az árral. Rövid időn belül a lánykánk már rájön arra, hogy nem menekülhet örökösen, és küzdenie kell a démonjaival. Megteszi. Most boldog. És nincs de. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, egy csöpögős lovestory, vagy egy fájdalmas dr...

Nem gondoltam volna néhány héttel ezelőtt, hogy ezek a napok ennyi örömöt fognak okozni nekem. Ezerféle forgatókönyvet készítettem, mekkora szenvedés is lesz ez az időszak számomra, de már megint hiba került a gépezetbe. Nincs értelme töprengeni a dolgokon, mert úgysem az fog történni, amit elképzelsz. És ez benne a legjobb, a meglepetés varázsa. Már csak mosolyogva emlékszem vissza a múlt évre, amely annyi szenvedést okozott számomra. Akkor elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyszer még őszintén fogok mosolyogni. De most...most boldog vagyok. Tényleg. A sötét felhők egyszerűen szétoszlottak lelkem szigete felett, s immár csak a szivárvány fény teríti el azt. :)

Nos, kedves barátom bármennyire is szeretnél sodródni azzal a bizonyos árral, mely a veszélyes de vonzó ismeretlen felé terel, nem fog sikerülni. Érzed. Ezt dobta a kártya. Azt hitted ez más lesz. Valami új. Tiszta boldogság, és csupa öröm. De a tűz és a  víz nem férhet meg egymás mellett. Az ellentétek a közhiedelemmel ellentétben eléggé taszítják egymást. Vagyis téged egyre távolabb sodor a másiktól. Nos, röviden annyit üzenek az univerzumnak, hogy köszönöm, szép volt de most már elég volt! Most nyugalmat, és csendet kérek, és azt, hogy élhessem tovább az életem. :) És azt is megemlíteném, hogy nem menekülök, kedves sors, nem. Az addig rendben van, hogy bizonyos áldozatokat kell hozni az életben, de nem fogom teljesen feladni önmagam. Nem akarok egy idegen lenni a saját szememben. Na ennyi.Hmm és még valami: fogalmam sincs mi az oka ennek a véletlennek, de kiderítem, és akkor revansot veszek :P

Van az úgy, hogy el merülsz az álmok tengerében. Ott olyan dolgokat élsz át, amelyektől lelked csak úgy szárnyal a végtelenben. Az álmokban nincsenek lehetetlenek, bármi valóra válhat, amiről legbelül vágysz. De az ébredés elhozza a szörnyű valóságot, és a csalódás szétmarcangol belülről, hogy mégsem történt meg. Ma egy bizonyos pontig azt hittem, tényleg álmodtam az egész kis történetet. Bár nekem lenne ilyen jó fantáziám. Nos, fura érzés, amikor nem tudod megkülönböztetni a két világot. Bizonyítékokat keresel, hogy valóságos volt az egész, hogy nem csak a képzeleted szüleménye. Most már biztosan tudom, hogy nemcsak álom volt. Bár elmém még mindig nem birkózott meg a fennálló helyzettel.  Furcsa az egész. Szinte hihetetlen. A sors ismét megmutatta, mekkora ereje is van. Nehéz nem az érzéseimre hallgatni. Nehéz nem félni, és elfutni. Nagyon is. De most az egyszer nem akarok elfutni, és magamba roskadni. Sodródni akarok az árral. Élvezni minden egyes percét. Nem agyalni a dolgo...

Furcsa napokat tudhatok a hátam mögött. A legjobb jelző talán az elmúlt időszakra a lazulás. De komolyan. Annyira ellustultam, hogy az már szinte hihetetlen. Drága pörgős kis énemnek kiborítóak voltak ezek a napok...amikor nem csináltam semmit. De ma este kicsit kiléphettem a szürke hétköznapoktól, és az egyik szenvedélyemnek élhettem: A táncolásnak. Persze már nemcsak a tánc az ami feszültségoldó módszer az én kis idegbajos énemnek, de a lélek mellett a testet is ápolni kell. Na szóval miközben tomboltam, felidéztem a boldog emlékképeket, amikor még az életem meghatározó része volt a mozgás. Hiányzik. Nem is kicsit. Persze nem vagyok azért annyira szomorú, mert rátaláltam egy másik művészetre, ami nélkül élni sem tudnék. De azért jó nosztalgiázni..... A művészet bármely területe is választ téged, hogy segítséget nyújtson neked az önkifejezésre, ne állj ellen neki, és ne menekülj tőle! Minden embernek szüksége van egy hobbira, egy olyan dologra, amely kiszakítja a problémákkal t...

"Ezer rég múlt szép emlék, Ami lassan megfojt, Ha már végre átlépném, Le a mélybe ránt! Mennyi álmatlan lett éj, Mi a fénnyel harcolt! Sosincs válasz; Miért, mondd, miért? Csak nevetsz rám! Arcomat eltakarom, ne lásd, Hogy szemem könnyes, ha más ölel át. De emészt, éget a szótlanság! Égre festett bús képűt, A Holdat látom. A kopár fáknak is feltűnt, Ez nem a mennyország! Hová tűnt az a kis csillag? Most miért nem játszik? Talán egy felhő takarja, Vagy rég kihunyt már! Arcomat eltakarom, ne lásd, Hogy szemem könnyes, ha más ölel át. De emészt, éget a szótlanság! Ha ennyire fáj, Miért hazudom? Hogy nincs, ami bánt?! S hogy megleszek nélküled is ezután! Ha mélyen a kés, Úgy vérzik a szív, Álarcom nem véd, csak ostoba dísz! Miért hazudom, Hogy szebb, ami vár? Ha felkelek, új nap virrad rám! De sűrű a köd, Túl hosszú az éj, Reszketve várom, hogy közelebb lépj!" Nos, mindenki mást átverhetek, de önmagamnak már nem tudok tovább hazudni....

Tudod, nem írnék neked, ha nem lenne fontos, így remélem nem haragszol majd meg. Nos, eddig ellenségként tekintettem rád, gyakran cifra szavakkal illettelek, és sosem értettem mit miért teszel velem...ellenem. De ma már okosabb vagyok. Minden okkal történik, és rájöttem, hogy te sohasem akarsz nekem rosszat. Mi emberek gyakran panaszkodunk, ha valamiféle rossz dolog ér minket, és a jókról megfelejtkezünk. Ilyenek vagyunk. Csak szeretném megköszönni, hogy irányítasz a végzetem felé, és bármennyire is ellenszenves voltál nekem eddig, tudnod kell, hogy ma már örülök, hogy vagy nekem. Olyan utakra terelsz, melyeken legmerészebb álmaimban sem barangoltam. Olyan embereket sodorsz az utamba, akikről nem is gondoltam volna. Segítettél felállni a padló legmélyéről, hiába oda taszítottál. Tényleg köszönöm! Most boldog vagyok. És jól vagyok. Komolyan. Remélem megértesz, ha arra kérlek, hogy segíts tovább az álmaim felé vezető ösvényen haladni, mert egyedül nem tudom, melyik a helyes út. Bárki...