szárnyak nélkül.

Nos, különös lények vagyunk mi emberek. De komolyan. Bármennyire is próbáljuk kordában tartani az érzelmeinket, lehetetlen. És ez így természetes. Aztán ott van az, hogy félünk néhány találkozástól, amelynek egyszer úgyis be kell következnie. Kis történeteket kreálunk a fejünkben, hogyan is fogunk viselkedni majd az adott helyzetben. Próbálunk felkészülni. De, itt jön egy kis csavar a sorstól, aki mindig be száll az életünk színjátékába. Abban a pillanatban sodorja feléd az illetőt, amikor nem is számítasz rá. És akkor és abban a helyzetben képtelen vagy felidézni, mit is kellene tenned. Egyszerűen arról is megfelejtkezel, hogy félned kellett volna. Mosolyogsz. Mintha mi sem történt volna. És újra átjárja tested az a különleges bizsergés, amelyre vágytál régóta. Legmerészebb álmaidban sem gondoltad volna.... Nem kavart fel annyira, mint hittem. Inkább egy megerősítést adott, hogy merre kell tovább mennem. Nem bánom, hogy így történt. Minden percét élveztem. Most nyugalom van...

Talán, eljött az idő, hogy felnőjek. Bár még lelkem kamasz akar lenni örökre, az eszem mást súg. Muszáj. Ez már nem élet. Már nem. A harc, melyet önmagammal vívok, kezd rossz irányba haladni. Az elfojtott érzések, és minden más is visszarúg. A padlón fekszem, és úgy próbálok védekezni. De nem bírom sokáig. Hiányzik a régi életem. Nagyon is. A pörgés, és a sok nevetés, a gondtalan élet...... Talán kezdek kiégni. Kell egy kis idő..magamra. Nem tehetem tönkre magam ilyen fiatalon. S talán szükségem lenne valakire...akihez néha odabújhatok, aki megölel, és aki egyáltalán ott van az életemben. De még nem lehet. Még nem. Nos, próbálom túlélni a következő napokat, heteket, s talán hónapokat. Remélem kisüt a nap lelkem tengerén,és újra szárnyalhatok majd. Addig is kitartás magamnak.....:)

Nos, ma a lelkitársam a kabalacsajok egyikeként említett meg a blogjában. Be kell vallanom, igencsak elgondolkodtatott ez a jelző. Tényleg ilyen szánalmas életem lenne? Ezúton üzenem a nagy világ számára, hogy engem boldoggá tesz az, hogy legalább mások megtalálják a boldogságot általam, és az, hogy a  magánéletem nem túl rózsás, az csak egy állapot. Jól érzem magam a bőrömben, és nem panaszkodom. Mert nincs miért. És az, hogy néhány hímneműt segítek jó útra téríteni, az csak azt bizonyítja, hogy van valamihez tehetségem. Nincs szükségem útmutatásra, és szánalomra, mert engem nem kell sem sajnálni, sem elemezgetni az életem. Elég, ha engem foglalkoztatnak az ügyes bajos kis dolgaim. Összegezve, az én " pingvines pasim" is eljön egyszer. Addig meg szórakozok a legjobb barinőmmel.....:D

Nos kedves barátom, bár már nem a múltban élsz, és töretlenül lépdelsz a jövőd felé, azért most kivételt tehetsz. 1 év az nem sok idő, nah de azért mégis.Olyan, mintha évtizedek teltek volna el. Régi történet, csakugyan, és a nagyközönség is unja, de mivel téged ez nem érdekel, a storyt úgyis elmeséled. Vegyünk egy esős téli estét, a buszba a jó munkás nép is befér, s robog a gyár felé. Mindenki boldog, hisz dolgozni oly jó, de azért várják, hogy véget érjen a meló. Felbukkan egy szőkés lány, ki dilis kicsit, s végül is nagyon jól tud ikresedni.  Következik egy KKR, kinek lábára mindig tűsarkú kell, s kivel mindig pózolni lehet. Megjelenik a harmadik leányzó, kinek haja mint a drótháló, s a hülyeség csak úgy dől belőle, igen, én vagyok az, most nevethetsz! :) S mivel a csapat így nem teljes, kéne még néhány hímnemű egyed. Itt jön a képbe Apu, ki csak úgy dúdolja a Mizu-t, nincs mit tagadni, s nem vitás, vele az élet móka és kacagás. Csatlakozik még Tomcsika, kinek mindig teli a v...

" Nem merünk kockáztatni, mert félünk, hogy elbukunk. De ha meg sem próbáljuk, akkor mi értelme van az egésznek? Mi értelme álmodozni? Nem is gondolunk arra, hogy vesztesek soha sincsenek, csak győztesek. Mert ha mégsem sikerül elérnünk a célunkat, akkor is emlékezhetünk arra, hogy legalább megpróbáltuk....Büszkék lehetünk magunkra, mert igenis küzdöttünk az álmainkért. Nem mindegy, hogy úgy éljük le az életünket, hogy nem is adtunk esélyt a véletlennek, vagy legalább megpróbáltuk." Igen, ezt néhány hónappal ezelőtt írtam, és ha jól belegondolok, még mindig egyet értek magammal.....Emlékszem azokra a fájdalmas napokra, amikor a boldogság néha néha beragyogta lelkem, de nem voltam igazán boldog. Akkor más dolgok érdekeltek, és az érzelmeim irányítottak. Ma már az ész az úr, és nem bánom.   Furcsa visszarepülni az akkori életembe, de nem érzem magam szomorúnak. Örülök, hogy azt is átéltem, mert jó kis tapasztalat volt az élettől. Azóta kaptam még  néhány pofont az él...

Persze, most írhatnám, hogy milyen nehezek ezek a napok, és a küzdelem egyre jobban megvisel. Írhatnám, hogy kezdek belefáradni az egész helyzetbe, amibe csöppentem, és újra menekülőre fognám a dolgot. De nem teszem....Egy új fajta érzés kerített a hatalmába, ami ha jól belegondolok, réges régen már beterítette lényem egészét. Hiányzott. Őszintén. Újra érzem azt a különleges bizsergést, a tenni akarást, és hogy van célom ezen a Földön. Boldog vagyok. Régóta hiányzott valami, aminek az okára nem tudtam rájönni. Újra élek. Visszatért a pörgős, vidám, életrevaló kislány, aki mit sem törődik már a szörnyű kis életével, és az összetört lelkivilágával.... Most az egyszer örülök, hogy a múltam kísért. És igen: "Nem adom fel, míg egy darabban látsz Nem adom fel, míg életben találsz Nem adom fel, míg nem robbanok szét Míg akad egy kerék Mit tovább vihetnék Mi tovább forog még"

Az elmúlt napok múlását szinte nem is érzékeltem. A percek, az órák robbanásszerűen váltották egymást, és lényem minden perccel egyre mélyebbre süllyedt a süllyesztőben.  Egy gépezethez kezdek hasonlítani, aki elvégzi a beprogramozott feladatokat. Néha, néha selejtet gyárt, és leáll. De aztán kap egy kis olajat, és újra beindul. Nem tudom meddig tart ez még, de azt hiszem kezdek hozzászokni. Szívemnek nincs ideje összetörni, és lelkem sem hánykódik már. Az okos eszem már csak a feladatok elvégzésére összpontosít. Jó ez így. Most jól vagyok. A lelkem tengerén most szélcsend van. Az eget nem borítják sötét gomolyfelhők, és csak néha- néha jelenik meg a fájdalom szele, de tovább is áll rögtön. Harcolok tovább,és  már tényleg nem hátrálok meg. Még nem. Soha többé.

És eljön az az időszak az életedben, kedves barátom, amikor tudod, hogy nem kerülheted ki az elkövetkező események sorozatát,és csak remélni tudod, hogy egyszer vége lesz. Túléled. És kész. Felkészültél, ifjú titánharcos, szembeszállhatsz a sorsoddal! :D Na jó, csak vicceltem. Nem tudok tanácsot adni neked kedves barátom, de együtt érzek veled. Ott leszek melletted, átsegítelek a nehéz időszakon, és ezek a napok, huss, eltűnnek. Addig is vigyázz magadra, és fel a fejjel! :D

Visszatért oda, ahol minden kezdődött. Lelke legmélyén vágyott az ismerős hely bebarangolására újra, de az esze, az okos ész mást diktált. Most már tudja a szív és a lélek is, hogy nem szabad játszani az ésszel. Mert ő mindig tudja, hogy mi a helyes. S bár fájó lecesndesíteni a bennünk felgyulladó vad tüzet, mely aztán felemészti egész testünk, de jobb hamarabb kioltani minden szikráját a felrobbanó vágyaknak, mert túl késő lesz. Fájni fog. égetni. Szétmarcangolja a lelket, új sebeket ejt a beforrottak helyett, és a végén por és hamu marad belőlünk. Hiba volt. De még mekkora. És ez még csak a kezdet. A szív lassú halállal szűn meg dobogni, kínzó fájdalmak közepette, melyet csak magának köszönhet.... Lesz még rosszabb is. Lesz. Az okos ész is tudja, de nem tud a vágyakkal és emlékekkel teli szívnek parancsolni. És csak tétlenül vár, hagyja, hogy a szív végül feladja a harcot. Reméli, egyszer ráeszmél arra, hogy nem mindig az érzéseknek kell vezérelni bennünket. Vár. és csak vár......

Változnak az idők.....néha a napok múlását sem veszed észre, de sajnos megesik, hogy a másodpercek is csigalassúsággal telnek el. Mintha megfordult volna veled a Föld tegnap óta.....valami belülről emészt, és igazán idegesítő, hogy nem tudod, mi okozza a rossz kedved. Most nincs időd ezzel foglalkozni, mert vissza kell térned a valóságba. Az igazi életbe. Az elmúlt hetekben egy álomvilágban éltél, és elvoltál zárva a külvilágtól. De most, kedvesem vissza kell térned oda, ahol  átélted a sok szenvedést, és azokhoz, akik fájdalmat okoztak neked. Erősnek kell lenned, nem hátrálhatsz meg. Szorítok neked, és én veled vagyok, ezt ne felejtsd el! :)

Nos, egy új év kezdődött el. Néhány órája minden ember fogadalmakat kántált, amit biztosan nem fognak betartani, na de mindegy is. :) Furcsa érzésem van, bár nem tudom, miért. Csak úgy. Azt hiszem újra félek, de nem tudom mitől. Nem akarom, hogy a múlt megismételje magát, nem. Bár most teljesen más érzések kavarognak bennem. Kiderítem az okát, és szembe szállok vele. Mert nincs értelme egy küzdelmek nélküli életnek. Harcolni kell, és kész. És azt hiszem ez az én értelmetlen újévi fogadalmam: harcolok, és ezúttal nem önmagammal. :)