talán a nyár. talán a hormonok. talán valami ficánkol a levegőben. Te is érzed az őrületet?
Az életem hatalmas fordulatot vett az elmúlt hetekben, s csak úgy szedegetem a lábam a csini magasssarkúban, hogy végre utol érjem magam. A napsugarakat kergetem, de a felhők még mindig beborítják egemet. Esőre vágyom, hogy táncolhassak, de egy csepp sem hullik. Megesik. Igazából, nem is esik.
Veled is megtörtént már, hogy bezártál egy ajtót, de valahogyan nem tudtad elengedni. Bármit megtettél volna, hogy kapj pár tiltott percet még. Próbáltál kopogtatni, először csak óvatosan, aztán azon kaptad magad, hogy őrült módjára dörömbölsz. Eszedbe sem jutott, hogy valahol egy másik ajtó csak rád vár. Az élet tálcán nyújtja neked a lehetőséget, szinte az orrod alá dugja a kulcsot, s ezáltal az esélyt a továbblépesre. Te mégsem ugrassz érte. Hiszen annyira szép, és csillogó. Túl szép, hogy igaz legyen. Hiszen a régi ajtó annyiszor bántott.
Félünk az újtól. Félünk a változástól.
Kicsivel több, mint egy hónapja búcsúztam el a helytől, mely régen a második otthonomat jelentette. Kis szőlőszemként találtam magam a nagyvilágban újra, s csak toporogtam a kis cipellőmben bátortalanul. Nem hittem önmagamban, és te sem motiváltál már. Elhittem neked, hogy nem vagyok elég jó. Hogy sohasem találok vissza az utamhoz. Aztán tettem egy lépést. Meg még egyet. S egyre közelebb kerültem a céljaimhoz. Még hosszú az út. Nagyon is. De minnél többet kockáztatok, annál közelebb kerülök az álmaimhoz. Néha bizony önzőnek kell lennem, nem törődve azokkal, akik próbálnak visszahúzni. Csak mosolyogni, és menni tovább.
Bármennyire is rémisztő kinyitni a rád váró ajtókat Kedves Barátom, bátornak kell lenned. Mindig az első lépés a legnehezebb. Onnantól könnyebb lesz. Hidd el, megéri!
Az életem hatalmas fordulatot vett az elmúlt hetekben, s csak úgy szedegetem a lábam a csini magasssarkúban, hogy végre utol érjem magam. A napsugarakat kergetem, de a felhők még mindig beborítják egemet. Esőre vágyom, hogy táncolhassak, de egy csepp sem hullik. Megesik. Igazából, nem is esik.
Veled is megtörtént már, hogy bezártál egy ajtót, de valahogyan nem tudtad elengedni. Bármit megtettél volna, hogy kapj pár tiltott percet még. Próbáltál kopogtatni, először csak óvatosan, aztán azon kaptad magad, hogy őrült módjára dörömbölsz. Eszedbe sem jutott, hogy valahol egy másik ajtó csak rád vár. Az élet tálcán nyújtja neked a lehetőséget, szinte az orrod alá dugja a kulcsot, s ezáltal az esélyt a továbblépesre. Te mégsem ugrassz érte. Hiszen annyira szép, és csillogó. Túl szép, hogy igaz legyen. Hiszen a régi ajtó annyiszor bántott.
Félünk az újtól. Félünk a változástól.
Kicsivel több, mint egy hónapja búcsúztam el a helytől, mely régen a második otthonomat jelentette. Kis szőlőszemként találtam magam a nagyvilágban újra, s csak toporogtam a kis cipellőmben bátortalanul. Nem hittem önmagamban, és te sem motiváltál már. Elhittem neked, hogy nem vagyok elég jó. Hogy sohasem találok vissza az utamhoz. Aztán tettem egy lépést. Meg még egyet. S egyre közelebb kerültem a céljaimhoz. Még hosszú az út. Nagyon is. De minnél többet kockáztatok, annál közelebb kerülök az álmaimhoz. Néha bizony önzőnek kell lennem, nem törődve azokkal, akik próbálnak visszahúzni. Csak mosolyogni, és menni tovább.
Bármennyire is rémisztő kinyitni a rád váró ajtókat Kedves Barátom, bátornak kell lenned. Mindig az első lépés a legnehezebb. Onnantól könnyebb lesz. Hidd el, megéri!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése