a te kávéd volt a legédesebb a világon. Úgy éreztem, erre az illatra akarok ébredni minden egyes reggel. Örökké. Aztán egyre keserűbbnek éreztem az ízét. S tudod, mit? A kávém cukor nélkül sokkal édesebb.... és még a pillangóm sem lesz bálna.
Az élet az apró változásokról szól. Nem kell egyik napról a másikra megváltanod a világot, kezdetnek elég, ha a saját kertecskédben teszel rendet. Elhagyni azokat a dolgokat, amelyek visszahúznak, s a mostanra koncentrálni.
Valami van a levegőben. Mintha a kisördög bújt volna belém, és kezdek kivetkőzni önmagamból. Persze jó értelemben. Mindig jó értelemben...
Talán a tavasz, talán a hormonok, vagy csak kezdődik a barack szezon.
Egy évvel ezelőtt úgy éreztem az életem tökéletes. Ott voltál te, a rózsaszín felhők, és semmi más nem érdekelt a világon. Csak te. Aztán egy új fejezet kezdődött az életemben....nélküled. És a világ kinyitotta ajtóit, én pedig besétáltam rajtuk. Lassan, de biztosan.
Észre vettem olyan apró dolgokat is, amelyek mellett elmentem azelőtt...Az aranyos néni a sarki boltban, aki imád pletykálkodni, vagy a srác a kávézóból, aki egy hatalmas mosollyal édesíti meg a kávém minden reggel. Hogy mennyire jó érzés csak sétálni, és beszélni az álmaidról, amelyekre te sohasem voltál kíváncsi. Hogy mennyire szeretem a munkám, a vendégeimet, és a cuki munkatársaimat. Hogy a füstölgés nem is annyira jó dolog, s bár nehezen, de ellenállok neki. Ahogyan neked is. Rájöttem, hogy egy mosoly igenis meg tudja változtatni a napodat, és én mosolygok , mert a smink, az bizony drága.
Csak mert valaki nem sír, amikor fáj, attól még lehet erős. Csak mert valaki nem üvölt, amikor úgy érzi a szíve szakad meg, attól még lehet erős. Csak mert valaki legszívesebben addig ütne, amíg nem ordítasz, de inkább elsétál...hidd el, erősebb, mint gondolnád.
Nehéz elengedni bárkit, és bármit is. Főleg, ha görcsösen kapaszkodol az utolsó halvány kis reménybe is. Tudni kell elengedni. Tudni kell búcsút mondani. S talán ez a legnehezebb.......
Amikor felcsendül egy régi dal, emlékek milliói rohamoznak meg, s hirtelen összeomlassz. Ráébredsz, hogy soha többé nem leszel már ott, soha többé nem lesz helyed azon a helyen. A lelkedben egy hatalmas lyuk kezdi kinőni magát, s téged az üresség lassan, de biztosan felemészt.
Ész, és szív. Örökös harc ez. Ahogyan a tűz, és a víz. Szemben állnak egymással, s bántják a másikat szüntelenül. De mi történik akkor, ha képesek együtt működni? Ha mégsem olyan rossz ez...ha találsz valakit, aki mellett a nyugalom szigetén érzed magad. Aki az első pillanattól kezdve befészkelte magát a szívedbe, s nem tudod kilakoltatni onnan. Mi van akkor, amikor azt az embert kell elengedned, aki nélkül nem tudod elképzelni a világodat?
Amikor a szavak már mit sem érnek, s a könnycseppek záporként hullanak szemeidből, amikor a lelked egy vad tengerre hasonlít, amikor már feladtál minden reményt, amikor a józan ész már mit sem ér, amikor a szíved újra hevesebben dobog, s csókját érzed az ajkadon, amikor minden összedől, és úgy érzed vége...végleg vége, akkor kezdődik el minden.
Az élet az apró változásokról szól. Nem kell egyik napról a másikra megváltanod a világot, kezdetnek elég, ha a saját kertecskédben teszel rendet. Elhagyni azokat a dolgokat, amelyek visszahúznak, s a mostanra koncentrálni.
Valami van a levegőben. Mintha a kisördög bújt volna belém, és kezdek kivetkőzni önmagamból. Persze jó értelemben. Mindig jó értelemben...
Talán a tavasz, talán a hormonok, vagy csak kezdődik a barack szezon.
Egy évvel ezelőtt úgy éreztem az életem tökéletes. Ott voltál te, a rózsaszín felhők, és semmi más nem érdekelt a világon. Csak te. Aztán egy új fejezet kezdődött az életemben....nélküled. És a világ kinyitotta ajtóit, én pedig besétáltam rajtuk. Lassan, de biztosan.
Észre vettem olyan apró dolgokat is, amelyek mellett elmentem azelőtt...Az aranyos néni a sarki boltban, aki imád pletykálkodni, vagy a srác a kávézóból, aki egy hatalmas mosollyal édesíti meg a kávém minden reggel. Hogy mennyire jó érzés csak sétálni, és beszélni az álmaidról, amelyekre te sohasem voltál kíváncsi. Hogy mennyire szeretem a munkám, a vendégeimet, és a cuki munkatársaimat. Hogy a füstölgés nem is annyira jó dolog, s bár nehezen, de ellenállok neki. Ahogyan neked is. Rájöttem, hogy egy mosoly igenis meg tudja változtatni a napodat, és én mosolygok , mert a smink, az bizony drága.
Csak mert valaki nem sír, amikor fáj, attól még lehet erős. Csak mert valaki nem üvölt, amikor úgy érzi a szíve szakad meg, attól még lehet erős. Csak mert valaki legszívesebben addig ütne, amíg nem ordítasz, de inkább elsétál...hidd el, erősebb, mint gondolnád.
Nehéz elengedni bárkit, és bármit is. Főleg, ha görcsösen kapaszkodol az utolsó halvány kis reménybe is. Tudni kell elengedni. Tudni kell búcsút mondani. S talán ez a legnehezebb.......
Amikor felcsendül egy régi dal, emlékek milliói rohamoznak meg, s hirtelen összeomlassz. Ráébredsz, hogy soha többé nem leszel már ott, soha többé nem lesz helyed azon a helyen. A lelkedben egy hatalmas lyuk kezdi kinőni magát, s téged az üresség lassan, de biztosan felemészt.
Ész, és szív. Örökös harc ez. Ahogyan a tűz, és a víz. Szemben állnak egymással, s bántják a másikat szüntelenül. De mi történik akkor, ha képesek együtt működni? Ha mégsem olyan rossz ez...ha találsz valakit, aki mellett a nyugalom szigetén érzed magad. Aki az első pillanattól kezdve befészkelte magát a szívedbe, s nem tudod kilakoltatni onnan. Mi van akkor, amikor azt az embert kell elengedned, aki nélkül nem tudod elképzelni a világodat?
Amikor a szavak már mit sem érnek, s a könnycseppek záporként hullanak szemeidből, amikor a lelked egy vad tengerre hasonlít, amikor már feladtál minden reményt, amikor a józan ész már mit sem ér, amikor a szíved újra hevesebben dobog, s csókját érzed az ajkadon, amikor minden összedől, és úgy érzed vége...végleg vége, akkor kezdődik el minden.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése