szárnyak nélkül.

Őrület. A kialvatlanság szinte már kötelező lett számomra, és azt hiszem lesz ez még jobb is. Fél kómás állapotban járkálok fel, s alá, még sem tudok megülni a csinos kis popómon. Ápropó popók: ha véletlenül a kedvenc helyemen jársz, feltétlen leskelődj, lehet kicsit sunyinak is kell lenned, de kincsre lelsz, az biztos. Nem tudsz betelni a látvánnyal, és hát...na jó, azt hiszem visszatért a vadászösztön. Tehát, ha bokor mellett sétálgatsz, vigyázz mert egy ördög is kiugorhat belőle. Újabb rémmese van születőben úgy érzem, de ez kivételesen nem az én fantáziám szüleménye. Összevetve azt hiszem kezdek visszatérni. Ördögien sunyi vagyok (L), és egy kicsit szerelmetes is. No igen, a szakácsnő, aki történetesen ma én voltam, kicsit be volt sózva, és egy ici- picit talán elfűszerezte a vacsorát. De mit csináljak, ha egyszer szerelmes a szakácsnő? És jöhet a vallomás: Boldog vagyok. Virulok. Kicsit karikás a szemem, na jó táskás, és nem érzem a végtagjaim, de jól érzem magam a bőrömben...

Elindult. Kész. Jöhetnek a tökéletes termékek. Néha néha selejtet gyárt, de sebaj, majd belerugunk, és megjavul. Ha leáll, megolajozzuk, és nosza, folytatódik a munka. Érdekes. Az életem csakis erről szól. Élvezem az biztos, dehogy kikészítem magam, az is száz. Valami hiányzik ebből a tökéletes gyártási folyamatból. A bizsergés, a változás, az őrület. A testem kezdi feladni a harcot, és a lelkem is kezd kiégni. Selejtes vagyok. És nincs új anyag, hogy újra tökéletesen működjek. Hol vannak ilyenkor kérem szépen a barackok, akik újra szépet és jót varázsolnak belőlem? És hol van ő, aki megmosolyogtat az unalmas éjszakákon? Ki kell őt vernem a fejemből. Végleg. Nem szabad, hogy a szívem újra bajba keverjen. Ez van, ezt kell szeretni. Megyek, új színben tündöklöm, és ha úgy véled, nem vagyok tökéletes termék, hát megyek a selejtbe..oda, ahol az én helyem van.....

Tudod van az úgy, hogy a magány a legváratlanabb, és a legrosszabb pillanatban kopogtat szíved ajtaján. Persze tisztában vagy a fenálló helyzettel, és tudod, hogy ennek az érzésnek helye van a lelkedben is. Na de azért még rossz érzés. Valamit valamiért....és te a céljaid megvalósítását választottad, és tudod, hogy ez áldozatokkal jár. És pont. Megcsap egy ismerős illat, felcsendül egy rég elfelejtett dal, és az emlékek csak úgy üzönlenek. Nem olyan rossz, de mégis itt van.... Holnap már jobb lesz....vagy holnapután....

Nyár. Tikkasztó hőség, a napsütés csak úgy éget. A szellő lágyan simogatja az arcodat, és néha néha gyengéden  fújdogálja göndör fürtjeidet. Idilli. És kikérem magamnak, nincs ebben semmi irónia. Furcsa. Az elmúlt néhány nap olyan más volt. A hely, mely eddig a pokol helyét töltötte be az életemben, most legnagyobb örömöm forrása. Nehéz bevallani, imádom azt a helyet. És nem a vadászösztön, illetve a hormonok beszélnek most belőlem.... Van az úgy, hogy azok az emberek, akik eddig szereplői voltak élted filmjeinek, egyszerűen eltűnnek. Idegenek lesznek. Az álarc lehull, és megmutatkozik valódi énjük. S az idegenek? Most mosolyogva üdvözlöd őket, hiszen ismered valamennyiüket. Belátsz a maszk mögé, és végre rettegés nélkül nézhetsz valaki szemébe. Egyszerűen élvezed a pihenést. Mosolyogsz, ugrálsz, mint egy balerina, és végre előbujik a pillangód is, melyet eddig félve rejtegettél. Persze nem tökéletes az életed. Hogy is lehetne az? Reggel már kapsz egy idegrohamot, kedves test...

Tudod, vannak olyan pillanatok, amikor rádöbbensz arra, hogy valami, vagy éppen valaki hiányzik az életedből. Én ebben a pillanatban értettem meg, mi is az a dolog, ami a legjobban hiányzik a hétköznapokból. Úgy mindenből. A tánc. A mozgás. A felszabadulás. Minden, amit akkor érzek amikor átadom magam a zenének megszűnt létezni, s helyét üresség vette át. És ez az űr most kezd úrrá lenni lényem egészén. Persze néha- néha táncra perdülök, de ez egészen más. 6 éve már, hogy elbúcsúsztam tőle, és most kezdd hiányozni....... "Tánc közben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban." Igen, ez az. Hiányzik, hogy felszabadult vagyok. Nincsenek gátlásaim. Szinte megőrülök. Felpezsdül a vérem. Hihetetlen mennyiségű endorfin szabadul fel a szervezetemben. A gondjaim eltűnnek, és egyszerűen csak átadom magam a tombolásnak, s a szívem a dal ritmusára ver.. Nem akarom, hogy ez mindig így legyen. Újra érzeni akarom azt a különleges bizsergést, amely tánc közben jár át. A külö...

Tudod, van az úgy, hogy a dolgok mennek a maguk útján. Pont úgy, ahogy lenniük kell. Az akadályok nem is legyőzhetetlenek már, és a bakkancs, mely eddig visszahúzott, most szinte repít a kavicsos úton. Néha a legváratlanabb pillanatban történnek velünk a legjobb dolgok. Meglepetésszerűen. Hirtelen. És sodornak magukkal. Te döbbent arccal nézel körül, mi is történik. Nem hiszed el, hogy a te szánalmas életed hirtelen különleges lett. Varázslat. Csak is ez történhetett. A csúf varázsló átka elmúlni látszik, s a te életed tündérmesébe illő. Persze itt most nem a szőke herceg varázslatos csókjára gondolok, és a sárkány legyőzésére, de a vár, melyben éltél, már nem kietlen. Szikrázó kastéllyá kezdi kinőni magát, és te boldogan tekintessz a világra. Nincs értelme védekezni a falakkal, melyek már amúgy sem biztosítanak megfelelő védelmet. Kimerészkedsz a gonosz világba, és azt veszed észre magadon, hogy már nem félsz. Vidáman futkározol a réten, és amit eddig hibának véltél másokban, most ...

Szabad vagyok. Mint egy madár. Egy boldog, örömtől kicsattanó sas. Az ideges szárnycsapások helyett könnyű mozdulatokkal hódítom meg a világot. Per pillanat jól érzem magam a bőrömben. A hely, mely régen szenvedéseim színhelye volt, most legfőbb örömöm forrása. Fura. De hát változnak az idők, és vele változok én is. Szerelem? Ha akar, úgyis beköltözik a lelkembe. Nem erőltetem, hiszem mindennek megvan a maga ideje. Kezdem újra megtalálni az a személyt, aki ÉN VAGYOK!!!! Nem agyalok a dolgokon, hanem élvezem az élet apró pillanatait. Végre. :) Azt hiszem, vagyis tudom, eljött az időm. És tudod, mit kedves barátom? Nem kell ide bölcselkedés,csak egyszerűen én....

Valami véget ért. Ezt érzem napok óta. Valami meghalt bennem, hogy mosolyogva újjá születhessen. Túlzás? Lehet. De az ember nem tud az érzései ellen harcolni. Elbúcsúztam a múltamtól. A régi életemtől. Kötelességem volt? Talán. Egy újabb kényszer érzés. Nem mondanám,bánom, mert ideje volt az újrakezdésnek. Most szélcsend van. és nekem így jó. A remény érzését felváltotta a tenni akarás. Már már erőltetetten. Mi lesz a vége? Nem tudom. De egy újabb tapasztalattal gazdagodom, ebben biztos vagyok. Valami megváltozott. Valami elmúlt. Valami új megjelent. És ez kell nekem!

Van az úgy, hogy a sors újra és újra ugyanazon próbák elé állít minket. A múlt megismétli magát- mondjuk...De mi a helyzet akkor, ha azért történnek meg velünk ezek a különleges dolgok újra, hogy most helyesen cselekedjünk? Kapunk egy új esélyt, amit nem pazarolhatunk el...mert nem lesz legközelebb! Fura, mert tényleg olyan, mint az elmúlt év, mégis más. Mert én is más vagyok. Tanultam a hibáimból kedves Sors, és igenis a pozitív energiákat vonzom be kedves Univerzum! Ki akarom használni a lehetőségeimet, és végre, igazán helyre hozni az életem, mely vakvágányra sodródott. Állok elébe a kihívásoknak. Kemény munka lesz, és azt hiszem a szó szoros értelmében is, lehet hogy egy ideig másról sem fog szólni az életem, minthogy eleget tegyek a kötelességeimnek, és háttérbe szorul a szórakozás, és még néhány dolog. A rég áhított változás küszöbén állok, és magabiztosan fogom a kilincset, hogy belépjek az új élet ajtaján. Nem reménykedem, hanem bízom önmagamban. Ami még számomra is fura. T...

Számolom a napokat, és őrülten várom a pillanatot, a pillanatot, amikor végre új fejezet nyílik az életemben. Akarom! Mindennél jobban. Harcolok a saját álmaimért, az életért, amit élni akarok......

Tudod, mit kedves barátom? Jól vagyok. És pont. Egyszerűen csak jól érzem magam. Mert azt teszem, amit akarok. És ez hihetetlenül jó érzés. Az elmúlt néhány hónap a lustálkodásé, és persze a lázadásé volt. Teret nyert énem bajkeverő része, és a tapasztalat most sem maradt el. Rájöttem bizony, ez nem én vagyok. Kellett  néhány nagy pofon, mely erőteljes nyomot hagyott az arcomon, hogy végre rátaláljak a saját ösvényemre. Jó úton járok, érzem. :) Már nem bújok el a világ elől, hanem apró léptekkel közeledek felé, és közben huncut mosoly bujkál az arcomon. Heló világ megjöttem, visszatértem, és újra hódítok! :)