szárnyak nélkül.

Néha megyünk a saját fejünk után, és  elkövetünk jó néhány végzetesnek tűnő hibát. S bár ezerszer megbánjuk majd tetteinket, mégsem változtatnánk a múltunkon. Persze felvetődik a kérdés sokszor a fejünkben, " mi lett volna, ha " , de egy idő után rá kell ébrednünk, hogy minden okkal történik. Ha a kisgyerek nem égeti meg magát a tűzzel, akkor nem fogja megtanulni, hogy félni kell tőle.  És ez az egész életünkre kiterjed. Fiatalként megtanuljuk, hogy nem érdemes egy szórakoztató buli alkalmával összekeverni a különböző alkoholtermékeket, mert az rossz hatással lesz a másnapi kedély állapotunkra. Rájöhetünk kamaszlányként a nagyokat utánozva arra, hogy nem érdemes tűsarkúban fitogtatni a sétálótudományunkat hosszútávon, főleg nem hóban. Azt is megtanuljuk, hogy gyerekként bárkibe könnyű beleszeretni, de érett felnőttként, már nem az efféle fellángolások fogják megalapozni kapcsolatainkat. Fiatalként megtanuljuk, hogy érdemesebb a józan észre hallgatni, bármennyire is csábí...

Most, úgy őszintén miért nyavalygunk állandóan a szánalmas kis életünk miatt? A sok  negatív gondolat elvakít bennünket, és nem vesszük észre az apró örömöket....boldogok lehetnénk, és most nincs "HA". Feltétel nélkül, önmagunkat adva. És most jön a "DE". De mi, csak a rosszat látjuk a dolgok mögött rejtőzve. De mi, annyira hozzászoktunk önmagunk ostorozásához, hogy nem engedünk be az életünkbe vidám perceket.Egyszerűen elzárjuk magunkat a boldogságtól. Tényleg ezt akarjuk? Örökké bezárva élni a kis várunkban, és várni a csodára? Nem hiszem. És persze most jön a sablon szöveg: " A legjobb dolgok akkor történnek velünk, amikor nem is számítunk rá. " De mi van, ha tényleg így van? Ha egy egyszerű könyvtárlátogatásból, az elmúlt hónapok egyik legszebb napja is lehet. Ha nem kell álompasi, és hóesés, meg varázslat ahhoz, hogy jól érzed magad a tömegben. Ha egyszerűen csak olyan emberekkel kell élvezned a pillanatokat, akikkel önmagadat adhatod. A válasz e...

A boldogság csak egy - egy pillanat, a többi a rá való emlékezés. Nem bántam meg egy percét sem az elmúlt időszaknak, mert boldog voltam. És csak ez számít, nem de bár? Mindig emlékezni fogok a különleges bizsergésre, mely átjárta testem. Az érzésre, amikor a lelkem pillangóként szárnyalt. Az őszinte mosolyokra, és a boldog nő képére a tükörben. Nincs mit megbánnom, hiába is fáj. Hiába a szörnyű kín, mely szétfeszíti belülről testem, ha csak arra gondolok, hogy mit tett velem. Azt hiszem, túl sokat agyalok a dolgokon. Csak a pillanatnak szabad élni, úgy mintha az lenne az utolsó napod. Igen! Ez az! Nem számítanak a következmények, ha közben a legboldogabb perceidet éled át. És különben is, akkor mit mesélnék az unokáimnak? Hogy nem volt egy izgalmas életem? Pokolba a sok félelemmel! Éljenek az őrültségek! Éljenek a meggondolatlan cselekedetek! Éljenek a boldog percek!

Tudod, ez olyan érzés, mint amikor keresed a megfelelő cipőt a boltban....találsz egy olyat, ami tetszik, jól is áll, kényelmes, de hiányzik valami..valami plusz dolog, amitől különleges lesz számodra, amitől a magadénak érzeheted. Az egész életem erre a keresgélésre alapozom. Mindig a tökéletességre törekszem, aztán persze még egy átlagosra sem futja. Ez az élet fintora. És bár  ritkán belefutok tökéletesnek tűnő dolgokba, soha nem éreztem azt, hogy igen, ez kell nekem. Miért innék olcsó kólát, ha ihatok Pepsit is? Nem akarok csak árnyék emberekkel élni, szórakozni. Azt akarom, hogy különleges legyen. Mindig. Hiszem azt, hogy egyszer rátalálok a tökéletes cipőre, amely első látásra magával ragad. Nem fogok azon gondolkodni, hogy kell- e nekem, mert érezni fogom, hogy ő az enyém! ( és persze fordítva) Várom azt a napot türelmesen, és tudom, akkor boldog leszek. Addig pedig járok az átlagos cipőbe, ahogyan mindenki más, és közben tudni fogom, hogy valahol vár rám, az én különlege...

Néha, akarva akaratlanul is visszarepülsz rég elfeledett emlékeid szárnyán. Nem olyan, mint amikor felidézed fájó múltad még fájóbb pillanatait...nem, ez más volt. Jó érzés, olyan nosztalgikus. És most össze vagyok zavarodva...nem tudom, mi történik velem. A gondolat, mely befészkelte magát elmémbe nem hagy nyugodni.... Akarom, és küzdeni akarok érte!  Nem akarom, hogy azt higgyék, megint nem tudom eldönteni, mit is szeretnék. Most az egyszer tényleg tudom, de félek a következményektől, a reakcióktól, és önmagamtól...... Nem vettem észre a jeleket, de most végre összeállt a kirakós! A képecskék a helyükre kerültek.:) Nem vagyok szomorú, és nem emésztem magam a gondjaim miatt. Egyszerűen boldog vagyok.

Írhatnék én a lelkiállapotomról, írhatnék a napomról, vagy írhatnék bármiről.....Egyszerűen írhatnék magamról...csak úgy :) Nem a duzzasztó önbizalom az, mely e szavak leírására késztet..nem, ez most más, valami új érzés, mely egyben ismerős is...nem tudom mi ez...csak úgy jött... Különcnek tarthatnak, és nézhetnek rám döbbent tekintetekkel, én mégis folytatom, mert szeretem....és aki nem ért meg, az nem is érdemli meg, hogy közel engedjem szívemhez, testemhez, lelkemhez...mert én így döntöttem. Csak úgy.   "Ha tudnád, hogy mit érzek, amikor olvasok...ha tudnád, hogy mit érzek, amikor a sötétben futok...ha tudnád, hogy mit érzek, amikor táncolok...ha tudnád, hogy mit érzek, amikor tollat ragadok..ha tudnád...nem néznél rám oly furcsán..mert tudnád, hogy ez én vagyok...és azt is tudnád, hogy olyankor boldog vagyok!!!! :)" és igen, az is maradok, mert végre önmagam vagyok. Csak úgy! :)

Elmúlt a fájdalom, elmúlt a szomorúság....érzem, ahogy az üresség veszi át a régi érzések helyét. Ráébredtem arra, hogy nincs szükségem senkire, és semmire. csak magamra számíthatok....Énem legrejtettebb titkait senkire nem bízhatom rá még egyszer. A vár, mely régen leomlott újra éled poraiból..maradt néhány tégla, mely hirtelen összeolvadt. És lassacskán megerősödöm. Nem csak akarok, hanem az vagyok....egy érzéketlen nő. és ez most jó! Így kell lennie! Hiszek a sorsban..hiszek abban, hogy okkal történt. Muszáj volt ráébrednem arra, hogy más utakon kell járnom....újra a régi leszek...a várkisasszony, akit nem érdekelnek mások....nem érdekel senki, és semmi...csak is önmaga. Bocsi, de ez van :)

Ülök a szobámban, és azon gondolkozom, miért történik velem mindig ez? Egyszerűen már érzem, ahogy a fájdalom szétfeszít belülről. A mellkasomon lévő nyomás, szinte megfojt. Nem értem......és ez megőrjít! Azt mondta, fontos az őszinteség, mégsem mondja el az okát. Boldog voltam,demostújra a fájdalom  já rj a át testem, lelkem, mindenem. Tudtam, hogy nem szabadott volna beengednem őt, de hülye voltam....és most már bánhatom. Ha egy csöpnyi jó indulat is van benne, akkor magyarázatot ad. Nem lehet,hogy így ér jen véget. Átvert az élet újra! Beleestem a csapdába, és most a gödör legmélyén gubbaszthatok. Már nem érdekel semmi! Azt hiszem élnem sem kéne, talán jobb lenne.....mert nekem többé ilyen élet nem kell! Mindig csak a fájdalom, mindig! 

Minden kezdet magában hordozza a véget is. Ennyi volt, vége minden szépnek. rövid ideig tartott, de megérte. Ha csak egy pillanatra is, de boldog voltam. Az én hibám tudom. Fáj, nem is hittem, hogy ennyire fájni fog. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy varázslat igenis létezik. Köszönöm a boldog perceket. Köszönöm, hogy ráébresztettél, vannak érzéseim, és vágyaim... Köszönöm életem legszebb időszakát. Vége, nincs min bánkódni. Nem érdemes erőltetni azt, ami nem megy. Nincs miért küzdeni. VÉGE!!!!!!!!!!!!

Bele nézek a tükörbe, és egy boldog nő képe tekint vissza rám. Szemében különös csillogás látszik, és a mosoly nem törölhető le arcáról. Ki ez az új lény? Tényleg én vagyok? Vagy ez is csak egy újabb álarc? Nem! Ez vagyok én! Újra érzem, ahogyan a boldogság átjárja testem lelkem, és egész lényem. Furcsa érzések ébredtek fel bennem, melyeket sohasem gondoltam volna, hogy még viszont láthatok. Különös titkokra derül fény, melyeket mindig is magamban őriztem, és hirtelen szabadultak fel. Már nem félek a boldogságtól, már nem félek önmagamtól. Elmém elzárta abba a bizonyos kertbe a végtelen öröm receptjét, melynek pázsitján ugrándozom napok óta. És egy váratlan pillanatban, vágyaim által vezérelve leszedtem az örök boldogság barackját, melynek különleges zamat elvarázsolt teljesen. Rátaláltam a titok kulcsára, és nem fogom elveszíteni. Magamhoz láncolom, és egy életen át a rabja leszek. Mert szeretem.....

Tökéletesnek tűnik, de nem az. Mosolygok a világra, mégsem vagyok boldog. Nem értem, mi történik velem......Valami nem hagy a boldogság felé sodródni....csak nézem magam a tükörben, és keresem a vidám, gondtalan nőt....de nincs többé, valahol messze kószál... Az álarc, amit viselek már lényem részévé vált. Már önmagam is becsapom, hogy tényleg az vagyok, akinek mutatom magam. De mindeközben majd szét hasad a szívem, és lelkem is darabjaira hullik....Mi történik velem? Hol a fény????

Önmagam ellen harcolok napok, hetek, hónapok, és talán évek óta. Furcsa játék ez, hiszen gyakran kerülök a földre a fájdalmaktól szenvedve. Nehéz, nagyon nehéz a múlt árnyainak üldözését semmibe venni, és boldogan tekinteni előre. Képes vagyok rá??? Nem tudom...Merjek kockáztatni, és naivan tévhitekbe ringatni magam? Mi lesz ha újra veszítek? Ha újra csak a fájdalom marad? Ha megbánt, és eldob? Nem bírnám ki, mert már nincs erőm. Nincs mit gondolkozni ezen, el kell futnom.....szaladnom kell, amíg csak bírok....menekülni a végzetem elől. Újra. Még nincs késő kiszállnom.......igen, ezt kell tennem. Újra, és újra....míg végül bele nem fáradok a menekülésbe, és a kimerültségtől a testem a földre hullik...újra.......

Hirtelen jött, és magával sodort.....Hihetetlen érzések törtek felszínre, a jól megszerkesztett álarc mögül. Leírhatatlan a lelkemben uralkodó érzések hada, de azért megpróbálom szavakba önteni. Boldog vagyok. Nem úgy, mint amikor sikerélményem van, nem ez most más....Ismeretlen érzés, melyre régóta vágyom. És hirtelen derült égből villámcsapásként jelent meg az életemben. Boldog vagyok. Mintha egy burokban élnék, és megszűnt volna a világ is létezni körülöttem...Nem a régi, és megszokott várkisasszony vagyok, ez más ........................ A lelkem pillangóként szárnyal a fellegekben, és szívem  az öröm dallamainak ritmusára ver. Boldog vagyok. Érzem, ez most más. Boldog vagyok. Imádok élni, imádom őt, imádom az egész világot, imádok mindent. A sors egy olyan ajándékkal lepett meg, melyet még mindig nem fogtam fel teljes egészében. Boldog vagyok. És most, kivételesen nincs de...mert tényleg feltétel nélkül boldog vagyok :)

Néha, vannak olyan pillanatok, amikor képtelen vagy szavakba önteni érzéseidet. És néha pedig gondolatok milliói találnak helyet egy- egy papírlapon. Néha őrült késztetést érzel az új dolgok megismerése iránt, de félsz feladni a megszokott mindennapjaidat. Néha befészkeli magát egy apró gondolat elméd legmélyére, és nem engedi szabadon szárnyalni azt a messzeségben. Néha azt érzed, hogy ahol vagy, az nem a te helyed. el kell menned onnan, még ha a fájdalomba belehalsz is. Néha fel kell adnunk azt amit szeretünk egy olyan dologért, aminek értelme van....