szárnyak nélkül.

Vadóc énem morcos lett, és elutazott szabadságra, miközben felelősségteljes énem öröm táncot jár. Oh, mondd mikor fognak újra együtt dolgozni a boldogságomért? Vannak időszakok, amikor nehéz elfogadnod a változásokat, de az életben Kedves Barátom, csak az a biztos, ami elmúlt. Én vagyok az, aki mindig motivál, meghallgat téged, s fecseg a csodákról, meg arról, hogy bármire képes vagy, és persze mindennek megvan a maga oka. De néha az én kérdéseim is megválaszolatlanok maradnak. Oly könnyű számomra szavakká formálni a gondolataimat, de most hetek kellettek ahhoz, hogy egyáltalán megtaláljam a megfelelő betűket. A mosolygós lány nem vágyik másra, csak egy támogató ölelésre, és egy jelzőfényre, hogy igenis jó úton bukdácsol az álmai felé. Az élet akkor állít kihívások elé, amikor  készen állsz rá. Egyedül én dönthetem el, hogy menekülök, vagy szembeszállok a démonjaimmal. Bár szívós kis dögök, hiszem, elég erős vagyok szembe nézni végre velük. Talán az idei ősz az elengedésről...

és egyszer csak befészkeli az a bizonyos érzés magát a lelkedbe, befurakkodik a gondolataid közé, és nem hagy nyugodni. Nem tudsz aludni, enni, és nem is érted mi történt. Keresed a válaszokat, melyek ott vannak az orrod előtt. Újra gyilkolod a pillangódat Kedves Barátom, lassan, minden pillanatot kiélvezve. Mindenkinek vannak démonjai. Démonok, akik néha kegyetlenül, ellenállást nem tűrve megjelennek, és kínoznak minket. Elhitetik velünk, hogy nem vagyunk elég jók, bátrak, és az álmainkat sohasem érhetjük el. Vannak időszakok, amikor az ajtók sorra záródnak be mögötted, és két emelet között toporogsz riadtan. Néha a varázslathoz idő kell, s nem szabad sürgetni. Ülj le szépen a csinos kis fenekedre, és várd, hogy megtaláljon, mert bizony megfog! London, és én. Bonyolult kapcsolat a miénk. Ő mindennap csempész valami újat az életembe, miközben elvesztem a régieket. Ó Nagyváros, figyelemreméltó játékos vagy ám!  Annyiszor bántott, én mégis hittem neki. Hiszek neki. Még mindig....