Vannak pillanatok, amikor úgy érzed nincs tovább. A hétköznapi dolgok, amelyek eddig teljesen természetesnek tűntek, most csak idegesítenek.....és az emberektől a környezetedben egyszerűen menekülnél...jó messzire. Menekülnél mindentől és mindenkitől.... Talán amikor a legmélyebbre hullunk, akkor látjuk meg igazán, merre is kell tovább haladnunk. Amikor már nem tudsz mélyebbre süllyedni, csak felfelé szárnyalhatsz. S bár még felhős az ég, tudod, hogy a felhők felett mindig süt a nap. Miért ne írhatnám meg én életem történetét? Ha nem érzem jól magam a szerepemben, egyszerűen újra teremtem a karakteremet, és indulhatok tisztalappal. Szakíthat az ember a sorsával? Az életével? Kemény hónapok vannak mögöttem, de még mindig tudok mosolyogni a reggeli kávém mellett. Még mindig mosolygok, hiszen azt az életet élem, vagyis próbalom élni, amelyet több, mint 2 éve választottam. Mert bizony én voltam. Egyedül vagyok. Távol a családomtól, a barátaimtól. a régi életemtől. Egye...
botladozva.